Tündérszépek – 2020
19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.
Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.
– Egerbaktán lakom, de Egerhez köt a munkám, a megyei gyermekotthonba, ahol jelenleg irodai munkakörben tevékenykedem. Azért jelentkeztem a szépségversenyre, mert szerettem volna újra megmérettetni magam, mivel már tavaly is tettem egy próbát. Bízom benne, hogy idén sikeresebb leszek. Szabadidőmben nagyon szeretek futni, emellett szívesen készítek tortákat is.
Alexandra kedvenc itala az epres cappy, étele a rakott brokkoli, kedvenc parfümje az Avon Luch és legszívesebben Rico és Miss Mood Keresem a bajt című számát hallgatja. Magassága 165 cm és a Vízöntő jegyében született.