Tündérszépek – 2020
19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.
Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.
– A Felsőtárkányi Közétkeztetés Nonprofit Kft.-nél dolgozom mint konyhalány. Van egy kétéves kislányom is. A Tündérszépek-szépségversenyre elsősorban azért jelentkeztem, hogy kipróbáljam magam, mi rejtőzik még bennem. Emellett páran mondták ismerőseim közül, hogy jelentkezzek. Ebből nyertem az erőt, és végül úgy döntöttem, hogy megmérettetem magam.
Enikő kedvenc itala a víz, étele a sajtos-tejfölös tészta, kedvenc parfümje a Lanvin Modern Princess, és legszívesebben az Ava Max- Sweet Buy Psycho című számát hallgatja. Magassága 175 cm és a Nyilas jegyében született.
Enikő nem vesz részt az országos közönségszavazásban.