Tündérszépek – 2020
19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.
Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.
A zalaegerszegi Kölcsey-gimnázium 10. osztályos tanulója vagyok. Kifejezetten fontosnak tartom az idegen nyelvek tanulását, így az iskola mellett a szabadidőmben is gyakorolok, hiszen akár az angol nyelv birtokában a mai világban sokkal könnyebb boldogulni. Az érettségi után szeretnék majd egyetemen továbbtanulni. Ezen kívül nagyon sokat olvasok, zenét hallgatok és imádok görkorcsolyázni. A sport és a versenyhelyzetek kiskorom óta az életem részét képezik, jelenleg is aktívan atletizálok a ZAC-nál. A Tündérszépek 2020 országos szépségversenyére elsősorban a kalandvágy, valamint a kihívások miatt jelentkeztem. Profi fotózáson most szerepeltem először, szerencsére a fényképész hozzáállása is sokat segített, ezért minden percét élveztem.
Zorka 164 cm magas, csillagjegye a Kos. Kedvenc étele a spagetti, itala pedig a limonádé. Szereti Alvaro Soler zenéjét, parfümből pedig Nina Ricci illatát kedveli.