Tündérszépek – 2021
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig minden régióból egy lány jutott a következő körbe, melynek a győztese Algács Lia lett, ő csatlakozhat a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntő szeptemberben kerül megrendezésre.
– Óvodai-dajka végzettséggel rendelkezem. Tudni kell rólam, hogy már nem először jelentkezek a Tündérszépek szépségversenyre, hiszen legutóbb, a második szériára is neveztem, és akkor is beválasztottak a legjobb harminc versenyző közé. A versenyre ezúttal is az interneten lettem figyelmes. Elmondanám még azt is, hogy van egy hároméves kislányom.
Kitti kedvenc itala a zöld tea, étele a pacalpörkölt, a parfümök közül a Yodeyma Celebrityre esküszik, és legszívesebben Natty Natasha számait hallgatja. Magassága 170 cm és a Mérleg jegyében született.