Tündérszépek – 2021

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.

Tóth Vivien
19, Tiszaújváros

Tóth Vivien 19 éves tiszaújvárosi lány. Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe született, itt nőtt fel és végezte el a Gimnáziumot. Jelenleg Budapesten és Tiszaújvárosban tölti a mindennapjait. Kiskora óta aktívan sportol. Kipróbálta magát már több sportágban is, de a röplabda fogta meg a leginkább, amiben sikerült a csapattal a dobogó legfelső fokára állnia. Kitartónak és alázatosnak tartja magát, ami előnyére válhat majd a verseny alatt. Azért jelentkezett a versenyre, hogy bizonyítson saját magának, illetve szereti a kihívásokat.

Vivien kedvenc zenei műfaja a pop, kedvenc étele tiramisu, itala pedig a frissen facsart narancslé. Leginkább a Giorgio Armani SÍ parfümöt használja. 171 centiméter magas és a vízöntő csillagjegyben született.

Tündérszépek – 2021