Tündérszépek – 2020

19 megye szépségei vettek részt Tündérszépek 2020 szépségversenyünkön, melyen a nagykanizsai Tótpeti Lili fejére került a királynői korona. Az első udvarhölgy a győri Németh Vivien, a második udvarhölgy a szegedi Tápai Dóra lett, a közönség pedig a budapesti Gondár Kíra Vivient választotta kedvencének.

Az alábbiakban a döntős mezőnyt, valamint megyei bontásban az összes induló képeit tekinthetik meg olvasóink.

Ferencz Bernadett
18, Tatabánya

Jelenleg tanulok, a tanulmányaim mellett a McDonalds-ban dolgozom. Szabadidőmet szeretem a konyhában tölteni, főzni, sütögetni. Esténként szívesen találkozom a barátaimmal vagy nagyokat sétálok a kiskutyáimmal Azért jelentkeztem erre a versenyre, mert szeretném kipróbálni magam, valamint a barátaim is erre bíztattak.

A 150 centiméter magas Bernadett a Skorpió jegyében született. Kedvenc étele a rakott kel, itala a zöld tea. Zenében Rihanna Needed me című dalát szereti, parfümben pedig az Armani Si-t.

Tündérszépek – 2020