Tündérszépek – 2022
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.
Fazekas Vivien vagyok, 21 éves, Vésztőn élek. Jelenleg egy boltban dolgozom eladóként, de pincér szakon végeztem. Tavaly érettségiztem. A hobbijaim közé sorolnám a társastáncot, illetve a sok edzést. A versenyre azért jelentkeztem, mert kiskorom óta érdekel a szépségipar. Szeretném magam több helyen, versenyben megmutatni. Egyéb érdekesség, ami mellet nem mennék el, az pedig az, hogy imádom a gyerekeket. Ebben az évben szeretném kitanulni a csecsemőgondozói szakmát. Vivien 157 centiméter magas, csillagjegye rák. Kedvenc étele a tejszínes csirke és a zöldséges burgonya, legszívesebben rostos gyümölcsleveket fogyaszt. Kedvenc zenei stílusa a reggaeton. Kedvenc parfümje: Paco Rabanne.