Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.

Kiss Lili

Gyula, 18 éves

Lili a gyulai Erkel Ferenc Gimnáziumban tanul. Az SZTE TTIK karán szeretné folytatni tanulmányait. A tanulás mellett heti 5-6 alkalommal jár crossfitezni és rúdfitnesszezni. Már többször találkozott a Tündérszépek felhívással és úgy gondolta, hogy szeretné ebben is kipróbálni magát.

Lili 164 centiméter magas és az ikrek jegyében született. Kedvenc étele a sushi, kedvenc itala pedig a kávé. Szereti Ariana Granda – thank u, next című számát, és a Carolina Herrera – Good Girl parfümét.

További versenyzők

Korábbi versenyek

Adatvédelmi nyilatkozat Felhasználási feltételek Játékszabályzat