Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.

Németh Gréta

Kecskemét, 20 éves

Németh Gréta vagyok, 20 éves és Kecskeméten élek.

A Szegedi Tudományegyetemen tanulok programtervező informatikusnak. Egyetem mellet vendéglátásban dolgozom. A szabadidőmet szeretem a párommal és a barátaimmal tölteni. Szeretek különleges ételeket kóstolni és kedvelem a jó humort. 

A versenyre azért jelentkeztem, hogy megtudjam milyen lehetőségek lakoznak bennem. Gréta 180 centiméter magas. A horoszkópja: Mérleg. Szereti a tenger gyümölcseit, a sushit és a pink tonicot. Kedveli Seal Crazy című zenéjét és mindent, ami Depeche Mode. Szereti a Bugatti Bella Dona parfümjét.

További versenyzők

Korábbi versenyek

Adatvédelmi nyilatkozat Felhasználási feltételek Játékszabályzat