Tündérszépek – 2022

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került.

Schnémann Emese
24, Inke

Emese Inkéről érkezett versenyünkre. Jelenleg ott is dolgozik boltvezetőként. Iskola után rögtön ott kezdett el dolgozni, amit egy időre megszakított és üzeltkötőként dolgozott. Próbál folyamatosan több lábon állni, ezért online munkát is vállalt. Szabadidejében legszívesebben edzőterembe jár. A versenyre is azért jelentkezett elsősorban, mert egyfajta lehetőséget látott benne, hisz kinyithat számára eddig ismeretlen kapukat. De szeretne magának is bizonyítani, hogy képes megállni a helyét egy ilyen versenyhelyzetben.

 

Emese 24 éves 160 cm magas, csillagjegye ikrek. Kedvenc étele a palacsinta, kedvenc itala a cappy multi. Kedvenc zenéje a magyar zene, kedvenc parfümje Rebel.

Tündérszépek – 2022